Ugye, milyen csábító a kép a színes papírborítékon? Kistescóban vettem 540 forintért, ami azért elég sok. De hát egyszer élünk, és hát milyen jól néz ki a képen...!

A valóságban így néz ki: 

 Melegítés után persze kevésbé hányásszerű, de azért így sem teljesíti a színes papírboríték ígéretét:

Meg lehet enni.

A hús meglepően finom, sajnos nagyon kevés. A zöldségragu, hát hogyismondjam, természetesen olyan mint a hányás. Nem tudom, egytálételnek képzelték-e, vagy valami körettel; a magam részéről köret nélkül semmiképp nem ajánlom. Én egy kiflivel ettem, így rendben volt, a kiflivel el lehetett nyomni a zöldségragu ízét. Bár a borzalmas utóízt a kifli sem nyomta el, sem a két pohár limonádé, még mindig érzem.

Meg lehet enni, de az ár/érték arány nagyon rossz, bár belátom, hogy a cucc önköltsége sem lehet alacsony.

Kéne valami szép, számszerű értékelés, mi? Mondjuk 4/10.

És nyugi, legközelebb jobbak lesznek a képek meg minden. De nézd, milyen jó vonalkódot csináltam neked: scanneld be a telefonoddal, és rá tudsz keresni a Google termékkeresőn, marha jó ez a technológia. Meg, hallod, vannak ilyen bevásárlólistás appok is, arra is fel tudod venni a vonalkóddal, szuper (de hogy mi a bánatnak tennéd pont ezt a szart a bevásárlólistára, azt nem tudom).

Cikkszám: 5998304058955

Gyártó: Szegedi Paprika Rt.

Tömeg: 400 gramm

Összetevők: 

Most itt kezdhetnék a konzervek történetével, hogyaszongya az élelmiszerek légmentes tartóedényekben történő tartósításának ötlete, drága kedves magyar wikipédia, hogy sikerült ezt a pompás felütést összehozni? Már a légmentes tartóedénynél lekapcsolt az agyam.

Jó, szóval már a régi görögök is, stb stb stb, pont leszarom, bár igazából tök érdekes a maga unalmas módján, Napóleon meg minden, nézz utána.

Kezdhetnék a konzervek "technikai felépítésével" is, hogyaszongya a fehérbádog egy vékony, max. 0,49 milliméter vastagságú acéllemez, aminek a felületét egy olvasztásos-merítős eljárással, úgynevezett ónolvadékba mártással, kérem szépen, itten az én szép anyanyelvemet lábbal tapossák. De különben is mindegy, pont leszarom, bár valahol ez is tök érdekes, az olvasztásos-merítős eljárással együtt.

Jó, szóval itt ilyesmi nem lesz, és nem lesznek vidám anekdoták sem katonákról meg agglegényekről ha ha ha, ez itt nem a Füles magazin, ez itt egy komoly kritikai blog, ahol leírom, hogy milyen volt a konzerv, amit ettem. Kipróbálom, hogy neked ne kelljen. Persze hülyeség, nyilván ízlés dolga. Lehet, hogy te szereted a pacalt, amilyen fura ízlésed van, vagy éppen a zöldséges aprópecsenyét, azt a drága hányást, aminek az elfogyasztása ezen a szép nyári éjjelen végül rávett arra, hogy ezt itt elkezdjem.

De annyi fluffot még azért megengedek magamnak, hogy villámgyorsan elmondjam az ars poeticát, hogy nekem a konzerv mindig a "hű, kiadós finom meleg étel munka nélkül, ráadásul eláll" ígéretét jelentette, ami persze hülyeség, a, uh, technikai felépítés jellegéből fakadóan a konzervétel nyilván elég vacak. Szóval itt meg is állhatnék, milyen kritika kell még, minden konzerv rossz.